Madeleine Peyroux: a világhírű énekesnő, aki nem akar sztár lenni

Madeleine Peyroux pályafutására kedvenc színésze, Groucho Marx – az énekesnő által is – sokat idézett bon mot-ja érvényes: „Sohasem lennék egy olyan klubnak a tagja, amelyik elfogadna engem tagjának.”

A hippi mozgalomból érkező szülők gyermekeként egy Georgia állambeli kisvárosban nő fel. Gyerekkorát a magány és a zene határozta meg. Apja lemezgyűjteményének – amelyben sok más mellett Robert Johnson, Hank Williams, Fats Waller, Billie Holliday, Buddy Holly albumai sorakoztak – vég nélküli hallgatásával, illetve anyjával való közös muzsikálással teremti meg saját békés világának és későbbi zenei pályafutásának kereteit. Francia tanárnőként dolgozó anyjától, illetve Beatles – és jazz kottákból tanul meg gitározni. Anyja nevezi el Madeleine-nek, amit Marcel Proust, Eltűnt idő nyomában című regényében fontos szerepet játszó sütemény neve inspirál.

Miután szülei elváltak, anyjával Párizsba költözik, ahova személyes holmiján kívül gitárját, a lemezekről megtanult dalokat és első ajándéklemezét, Bob Dylan Biograph című gyűjteményét viszi magával. (Az első album, amit később magának vásárol, az a U2, „Sunday Bloody Sunday” című korongja). Párizs sokáig idegen közeg a Peyroux számára, zavarja a nagyvárosi nyüzsgés, nincsenek barátai, szülei válása is felkavarja. A jazz klubok és a Latin negyed pezsgő világa vonzza, és rövidesen egy utcazenekar tagja lesz. Kezdetben ő kalapozza össze a pénzt a járókelőktől, később az együttes énekese lesz. Anyja ekkor úgy dönt, hogy lányának jobb helye lesz az angliai Littlehampton bentlakásos iskolájában, de téved, mert Peyroux fél év múlva az iskola zuhanyzóablakán keresztül meglép és autóstoppal tér vissza Párizsba, ahol összeakad a Lost Wandering Jazz and Blues Band tagjaival. Az akkor 17 éves Peyroux a „Jeepers Creepers” jazz standard előadásával győzi meg őket, hogy köztük a helye és a következő években már velük szórakoztatja az utcák és a klubok közönségét Stockholmtól, Atlantáig. Az Atlantic Records menedzsere felfigyel rá, lemezszerződést kínál számára.

Önmagát nem tartotta és ma sem tartja az új Billie Hollidaynak, de ugyanazt az érzékenységet, keménységet, naivitást, magányt és keserűséget érezte Holliday dalaiban, amit önmagában is hordozott. Akkor úgy tűnt, hogy semmi nem áll a karrier útjában, de Peyroux-t felkészületlenül éri a siker, a szerződéses kötelezettségek, a professzionális zeneipar lélektelensége és a túlhajszoltság. Felhagy a koncertezéssel, közel nyolc évig alig lehet hallani róla. „Problémám volt a hangommal, a kiadómnál nem értették, hogy mit akarok elérni, mint zenész, nem voltam elég értett, több időre volt szükségem, hogy rájöjjek, hogy mit jelent számomra az éneklés.” – nyilatkozta erről az időszakról, amit arra is kihasznál, hogy rendezze kapcsolatát családjával. A hírnevet szükséges kellemetlenségnek nevezi, és teljes félreértésnek tartja, hogy őt nagy sztárként kezelik.

2004-ben tér vissza a színpadra a Careless Love című albummal. Cikkek jelennek meg arról, hogy kiadója magánnyomozókkal keresteti, mert nem vesz részt a lemez promóciós rendezvényein. Ha erről kérdezik, csak nevetve legyint. Ettől kezdve két-három évente jelentkezik új lemezekkel, melyek eklektikus gyűjteményei időtlen saját szerzeményeinek és más szerzők egyéni hangú feldolgozásainak. Többek között Joni Mitchell, Bob Dylan, Leonard Cohen, Elliot Smith, Randy Newman, Hank Willams és Tom Waits dalai kapnak új értelmezést előadásában. Nemes kötelességének érzi, hogy a maga módján feltámassza a régi dalokat. Peyroux felvételei olyanok, mint az általa csodált Bessie Smith és Billie Holiday számai, akikről így nyilatkozott: „Ezek a nők valóban saját történeteiket mesélték el. Függetlenül attól, hogy ki írta a dalt, hozzá tudtak tenni egy új drámai jelentést. Hipnotikusak hatásuk volt.”

Madeleine Peyroux július 4-én koncertezik Budapesten!

2017-07-22T00:16:35+00:00