Quincy Jones, a zenész-producer, akit mindenki ismer

Quincy Jones leginkább Michael Jackson és a „We are the world” projekt producereként lett ismert. Ne érjük be ennyivel, mert sokkal gazdagabb és izgalmasabb életút áll az idén 85 esztendős művész mögött!

Quincy Jones egyszerre zenekarvezető, zeneszerző, lemezkiadó, magazinalapító, multimédia vállalkozó, humanitárius és szociális ügyek szervezője, sikeres üzletember, film- és TV producer, fiatal tehetségek felfedezője. Ismert és ismer mindenkit, aki az elmúlt hét évtizedben bármilyen módon alakította a világ kulturális és társadalmi arculatát. A névsor többek között, Aretha Franklintől, Pablo Picassotól, Leni Riefenstahltól kezdve Charles Aznavourig, Bonoig, Jack Nicholsonig, Steven Spielbergig, Miles Davisig és Barack Obamáig tart. Pályáját a bebop korszakban kezdte és az évtizedek során szinte minden zenei műfajt kipróbált, felhasznált. Tehetségének és nyitottságának köszönheti, hogy a kortárs könnyűzene egyik legnagyobb alakja lett. Olyan inspiratív zenei hibridek megalkotója, amelyekben a jazz, a pop, a soul, a hip-hop, a funky, az R&B, a rock, a klasszikus, az afrikai vagy a brazíliai zene fuzionált. Mindezt gyakorlatilag az elmúlt évtizedek összes adathordozóján – beleértve a vinyl lemezt, a CD-t, a filmet, a videót, a DVD-t, a televíziót és a digitális platformokat – hozzáférhetővé tette. Továbbá könyveket írt és számos mozifilm, valamint televíziós sorozat létrehozása fűződik a nevéhez.
Quincy Jones, aki a Time Magazin szerint a 20. század egyik legbefolyásosabb jazz zenésze, 1933-ban született Chicagoban. Tizenévesen trombitálni tanult a legendás Clark Terry mellett, valamint a helyi evangéliumi csoportban énekelt. Zenei tanulmányait Bostonban a Berklee School of Music elődjében a rangos Schillinger House-ban folytatta, majd New Yorkba költözött, ahol kapcsolatba került többek között, Count Basie-vel, Dinah Washingtonnal, Cannonball Adderley-vel. 20 évesen került trombitásként Lionel Hampton zenekarába, majd három év múlva Dizzy Gillespie hívta big bandjébe, ahol rövidesen az együttes vezetője lett. Első lemeze, a This Is How I Feel About Jazz (1956) is ebben az időszakban jelent meg.
Majd néhány évig Párizsba élt, ahol Nadia Boulangernél zongorázni tanult, valamint zeneelmélettel és zeneszerzéssel foglalkozott. Itt ismerkedik meg Pablo Picassoval, akivel lakás szomszédok voltak. Annak érdekében, hogy tanulmányait finanszírozni tudja a Mercury lemezkiadó francia részlegénél Barclay-nál vállalt munkát, ahol olyan zenészek albumait hangszerelte, mint Michel Legrand, Jacques Brel, Charles Aznavour, vagy Billy Eckstine vagy Sarah Vaughan.
A párizsi évek sorsdöntőnek bizonyultak, hisz az USA-ba visszatérve 1961-ben a Mercury Records alelnöke lett. Ez akkoriban csoda volt, hisz az afro-amerikaik azokban az években nem töltöttek be ilyen magas pozíciót se a zeneiparban, sem másutt. Ez nagy lehetőséget jelentett a tehetségesnek ítélt színes bőrű zenészek számára, többen lemezszerződéshez is jutottak a kiadónál. Másrészt a Mercury révén egy olyan üzletággal került közelebbi kapcsolatba, ami addig az afro-amerikaik előtt zárva volt. Ez pedig a film volt. A 60-as évek hollywoodi filmjeinek zenéjébe neki köszönhetően szólalt meg a jazz és a soul. 1964-ben Sidney Lumet Zálogos című alkotásának filmzenéjét már ő jegyzi. A mai napig közel 70 filmhez írt zenét és vagy 100-nak volt a producere vagy zenei rendezője, később saját filmes cége révén kiadója (Hidegvérrel, In the Heat of the Night, Mackenna aranya, A kaktusz virága, Az olasz meló, Gyökerek, Bíborszín). Több száz mozi zenéjében használták szerzeményeit és róla is több film észült és néhányban maga is feltűnt színészként. A hetvenes évek egyik legsikeresebb amerikai TV sorozatának, az Ironside zeneszerzőjeként, Jones révén került be először filmzenébe szintetizátor alapú pop dal.
Zeneszerzői, produceri, rendezői, kiadói munkája mellett az évtized végén elkészítette a kritikai és kereskedelmi szempontból is sikeres Walking in the Space című saját lemezét, amelyen átformálta az addigi nagyzenekaros hangzást, hisz ezen az albumon erőteljesen megjelentek a kortárs rock, pop és R & B hatások is. Quincy Jones a hetvenes évektől párhuzamosan dolgozik soul és popzenészekkel (Ringo Starr, Billy Preston, Colosseum, Rufus & Chaka Khan, Paul Simon, Donna Summer) és jazz muzsikusokkal (Aretha Franklin, Count Basie, Ray Charles, Lonnie Brooks, B.B. King, Miles Davis). Ezért a jazz rajongók azzal vádolták, hogy hátat fordított a műfajnak. Annyit reagált erre, hogy ő nem műfajokban gondolkozik, hanem a zenében és leghűségesebben az afro-amerikai zenei örökséghez kötődik.
A nyolcvanas évek és talán a későbbi évtizedek zenei és társadalmi arculatát is alapvetően meghatározó művész felbukkanása valamint egy fontos zenei és globális társadalmi esemény is Quincy Joneshoz kötődik. Felfedezője volt Michael Jacksonnak, majd producere és szerzője lett lemezeinek is. Az 1982-ben megjelent Thriller több mint 100 millió példányban kelt el és Elvis Presley és a Beatles óta nem látott hisztéria és rajongás vette körül pártfogoltját. Szintén Jones volt a producere, karmestere, szervezője a „We Are the World” című dalnak, lemeznek, a híres stúdióvideónak, ami az „USA for Africa” nevű jótékonysági supergroup ikonikus dala lett. A bevételből befolyó pénzt az etiópiai humanitárius katasztrófa áldozatainak segítésére fordították. Ez a látványos összefogás az USA és más államok kormányát is arra sarkalta, hogy forrásokat teremtsenek az etióp és a harmadik világ országainak támogatására.
A hetvenes évek közepén átesett egy súlyos betegségen, aminek következtében fel kellett hagynia a hangszeres játékkal. Mindez csak átmenetileg vetette vissza. Munkabírása, kreativitása, nyitottsága változatlan maradt és egyre több területre terjedt ki. A nyolcvanas évekre ő lett vitathatatlanul a legsikeresebb crossover művész világszerte, figyelme és szenvedélyes érdeklődése a jazztől, popzenén és a hip-hopon át a rapig ívelt. A mai napig fáradhatatlan szervező, zeneszerző és innovatív üzletember. A 90-es években úgy látta, hogy a Rolling Stone magazin túl kevés figyelmet fordít a fekete ifjúsági kultúrára, ezért megalapította a Vibe magazint. Saját lemezkiadót, filmgyártó és média céget hozott létre. Kisebbségi tulajdonosa lett néhány atlantai és New Orleans-i televíziónak és rádióállomásnak. Tavaly online jazztévét indított, ahol a világ legnagyobb jazz-zenészeinek koncertfelvételei streamelve elérhetőek.
A kilencvenes évek végén Bono és Bob Geldof társaságában látogatást tett a Vatikánban II. János Pál pápánál, ahol a harmadik világ országainak humanitárius helyzetéről tárgyaltak. Majd két évtizeddel a We are the world sikere után, Jones elindította a We Are the Future (WAF) projektet, amelyben számos zenész, színész – többek között Carlos Santana, Alicia Keyes, Norah Jones, Oprah Winfrey, Angelina Jolie – vett részt. A WAF., a világ konfliktus zónáiban (Eritrea, Ruanda, Palesztina, Etiópia, Sierra Leone) élő gyermekek egészségügyi ellátását, oktatási lehetőségeit, az információs technológiához való hozzáférésüket próbálta a koncertek és az ezekhez kapcsolódó egyéb események bevételéből támogatni, előmozdítani. A 90-es évek első felében és az új évszázad első évtizedében az Egyesült Államok “nem hivatalos” kulturális nagykövete volt. Jones személyesen lobbizta ki Barack Obama elnöknél, hogy létrehozza a kabineten belül a művészetek titkárságát.
Elismeréseinek felsorolása egy kisebb könyvet töltene meg. Hét Oscar-díj, 27 Grammy díj (79 jelölésből), életműdíj. 2013-ban a Rock and roll halhatatlanja lett. Kiérdemelte a George and Ira Gershwin életműdíjat, a Polar Music díj, a Királyi Zeneakadémia díjának tulajdonosa, több egyetem díszdoktora, első amerikai zenészként megkapta a Francia Becsületrend parancsnoki fokozatát. „Szinte minden sikerült, amit elterveztem, csak egy dolog maradt ki az életemből. Soha nem tanultam meg autót vezetni.” – nyilatkozta egy interjúban az amerikai és az egyetemes zene reneszánsz embere.
A budapesti jubileumi koncerten itt lesz a hazánkban is jól ismert kameruni származású énekes, basszusgitáros Richard Bona, Dee Dee Bridgewater, a világ egyik legelismertebb jazz-énekesnője, Alfredo Rodriguez kubai zongorista-virtuóz, a magyar származású, roma jazz-gitáros, immár világhírű Andreas Varady. Quincy Jones a világ legjobb hangjai közé sorolta Radics Gigiét, akit 2012-ben személyesen hívott meg a Montreux-i Jazzfesztiválra fellépni. Most Budapesten ismét találkoznak. A koncert másik hazai fellépője a Budafoki Dohnányi Zenekar lesz.
A budapesti jubileumi koncertre jegyeket itt találsz!