Exkluzív interjú Mike Sternnel és Bill Evans-szal

A két igazi jazz szupersztár, Mike Stern és Bill Evans karrierjei Miles Davis híres bandájában keresztezték egymást a ’80-as évek elején. Ezek után az ifjú titánok külön utakon folytatták, a gitáros Stern játszott többek között Jaco Pastorius, a Brecker Brothers, Victor Wooten, Richard Bona és a Yellowjackets oldalán, valamint megalapította a saját bandáját, miközben a szaxofonos Evans később fellépett Herbie Hancockkal, a Mahavishnu Orchestrával, az Elements-szel, Mick Jaggerrel, a Medeski Martin & Wooddal és Robben Forddal, miközben olyan önálló projektekbe is kezdett, mint a Soulbop, a Soulgrass és a Spykillers. A két muzsikus a Steps Ahead újraegyesülésének turnéján játszott ismét együtt 2005-ben, amikor Bill a néhai Michael Brecker helyét foglalta el. Jelenleg újra koncerteznek, éppen a közös formációjukkal, amelynek neve egész egyszerűen csak Mike Stern & Bill Evans Band. Egymás nagyszerű szerzeményeit, valamint új anyagokat is előadnak majd élőben október 19-én Budapesten a MOMkultban. Nagy „Greg” Gergely a múltjukról, a jelenükről és a jövőjükről csevegett velük, felhozva néhány érdekes, vicces vagy éppen megható személyes történetet, amelyekről eddig talán még sohasem beszéltek korábbi interjúik során.

Megszokott dolog az tőletek, hogy közösen adtok interjút?

Mike: Igen, csinálunk már ilyet, mivel van egy közös projektünk, néhányszor előfordult. És ez poén! Mindketten Miles-nál játszottunk, és így találkoztunk egymással. Tulajdonképpen Bill szerezte nekem azt a melót! Ő már Miles-szal játszott, és az a fickó, aki éppen akkor velük együtt dolgozott, bár nagyszerű volt, de nem jött ki túl jól velük. Így aztán Bill szólt, lehet, hogy Miles egy másik gitáros után néz. Hogyan is volt…?

Bill: Bostonban játszottunk együtt… Dave Liebmannal?

Mike: Nem, ő nem lépett fel akkor! Csak mi játszottunk.

Bill: Én hallottalak és utána felhívtalak!

Mike: Igen!

Bill: Bill Frisell? Te és Bill?

Mike: Nem, nem, nem! Csak mi ketten!

Bill: Volt egy koncertünk Bostonban, amikor együtt játszottunk. Hallottalak és felhívtalak, hogy játsszunk még egyszer.

Mike: Igen, volt egy kis fellépésünk!

Bill: És én meg mondtam, hogy ismerlek és fantasztikus gitáros vagy! És ha akar, akkor hallgasson meg! Levittem Billy Cobhammel együtt a Bottom Line-ba. És a többi már történelem… Igen, pontosan! Végül, Miles három albumán is zenéltetek együtt.

Mike: Igen!

Mike Stern

Bill: Azt hiszem, négyen. Egyébként bírjuk az intenzitást, a ritmust, a jó dobosokat, a kortárs zenét. Mike nagyszerű zeneszerző, szeretem játszani a dalait.

Mike: És viszont. Menő a csávó! (mosolyog)

Bill: Nagyszerű szerzeményei vannak! Számomra mindig szórakozást és kihívást jelent eljátszani őket.

Mike: Bill nótái is kiválóak! És mindegyik jól játszható és nagyon érdekes. Nehéz olyan dalt írni, amely megtévesztően könnyűnek tűnik, mégsem az, és ugyanakkor tök jó.

Bill: Tanultam a szerzeményeiből.

Mike: Hé, mi is az a dal 6/8-adban? Új számaid jelentek meg, egy új lemezen Robben Forddal.

Bill: És neked is vannak új számaid. Új dolgokat tanulok éppen, amelyeket októberben elő is adunk. Ezeket tanulom most, úgyhogy lesznek vadiúj nóták élőben.

Nos, akkor a repertoárotok tartalmaz majd néhány nótát tőled Bill, néhány nótát tőled Mike, és új dalokat is. A jövőben tervezitek mindezt meg is jelentetni?

Bill: Sosem lehet tudni. Manapság már nem jelenik meg annyi lemez.

Mike: Nekem biztosan lesz egy januárig, és mindenképp szeretném, ha Bill is játszana rajta, és valószínűleg még Keith Carlock is…

Bill: Kiváló dobos, azt kell, hogy mondjam! (nevet)

Mike: Igen, elég menő! (mosolyog) Szóval, talán még Béla Fleck, Christian McBride és Victor Wooten is szerepelnek majd, megvan az egész line-up.

Bill: Eléggé ott vannak ők is, remek zenészek!

Valahonnan ismered őket…

Bill: Nem lakom messze tőlük! Victor Wooten, Keitch Carlock és Béla Fleck is a közelben élnek.

Merre laksz?

Bill: Nashville-ben. Nashville kicsi, ha az egyik végéből elmész a másikba, az nagyjából 25 perc. Ha valaki azt mondja, hogy arrébb lakik, azt értsd úgy, hogy 20 percnyire. Így aztán meg szoktam látogatni ezeket a fickókat, annyira közel vannak. Ez eléggé elképesztő!

Mike: Elég jó kis város, igen! Na, lemehetnék és felvehetném az albumom egy részét ott, a másikat meg New Yorkban. Majd meglátjuk…

Bill: Csomó stúdió van arrafelé!

Mindkettőtök pályafutása most olyan a fázisban van, amikor egy másik szóló művésszel működtök együtt. Mike, a te legutóbbi albumod Jeff Lorberrel jelent meg két évvel ezelőtt. Bill, a tiéd pedig Robben Forddal, ahogy azt már említettük. Azért nagyszerű titeket most itt együtt látni!

Mike: Jó dolog a saját projektjeidet más munkájának is szentelni. Nem is tudtam, hogy Jeff Lorberrel ilyen hirtelen egy közös lemez lesz a munkánk végeredménye. Eric Johnsonnal viszont tudtuk, hogy arra megy ki a dolog. Igen, buli volt!

Bill: Szeretem azt a lemezt! Nagyon bírom! Nagyon király! Hallgatni szoktam alkalmanként.

Mike: Jó dolog az együttműködés, de Billel együtt igazán élvezetes, természetes a kötődés.

Bill: Tényleg szórakoztató, amikor valakivel közös a történelmetek, jól tudjátok érezni magatokat, és lehet összevissza baromkodni egymással.

Miles Davis volt az első, aki összehozott benneteket zenészként, a második pedig Mike Mainieri, aki újraegyesítette a Steps Aheadet 2005-ben. Ennek a projektnek Richard Bona is a tagja volt!

Bill: Azt hiszem, ez 2007-ben történt.

Mike: Fogalmam sincs!

Talán annál egy kicsivel korábban.

Bill: Csak azért, mert én ezt a feleségemhez kötöm, és abban az időben már néhány éve együtt voltunk.

Mike: Annyira ott van Rebecca!

Bill: 2005-ben találkoztam vele. És ez is nagyjából akkor volt.

Mike: Sunnybrook Farm. Én mindig Sunnybrook Farm Rebeccának hívom (Kate Douglas Wiggin: Rebecca of Sunnybrook Farm [1903] amerikai ifjúsági regény címének alapján – a szerk.)

Bill: Amely egy nagyon híres farm, Sunnybrook.

Mike: Én őt mindig Rebecca of Sunnybrook Farmnak hívom. Nem tudom miért. Annyira fantasztikus csaj! Ők mindig is vidéken laktak, én meg ugye Upstate New Yorkban, ők meg az erdőben. És most van egy nagy házuk Nashville-ben. Szép házuk volt előtte is, de az egy kisebb ház volt, most meg egy hatalmas.

Bill: Beviszünk zenészeket, és így melegítjük a házat… (nevet) Igen! Amikor a múltkor Victor Wooten nálunk járt, és megszólalt: „Ez igen! Azta!”. Azt mondtam neki: „Ó, ezt meg kell nézned, gyere csak!”.

Mike: Tényleg? Nagyon nagy!

Bill: Rebecca és a kajakos haverjai. Mindig jön egy 4-5 lányból álló csapat, és állandóan mennek kajakozni.

Mike: Vadvízi? Vagy csak…

Bill: Igen, vadvízi!

Mike: Ó, a francba!

Bill: Hát, én nem tudok semmi ilyesmit csinálni…

Mike Stern & Bill Evans

Apropó, hogyan töltöttétek a napjaitokat a karanténban Amerikában?

Mike: Durva volt! Állandóan Zoomon tanítottam. Rengeteg tanítványom volt. Néhánnyal azért könnyebben haladtunk, mint másokkal, de minden jól ment! Nagyon fárasztó Zoomon csinálni! Eleve kemény dolog a tanítás, mert tényleg sok energiát kell beletenned. Ha van öt tanítványod, az már eléggé fárasztó tud lenni. De ha van öt tanítványod Zoomon…

Bill: Elképesztő, hogy mennyi energiát igényel!

Mike: Nekem öt tanítványom volt minden nap. De legalább elfoglaltam magam és sok zenét is szereztem közben.

Nem tudtatok utazni sem, így aztán sok időt tudtál együtt tölteni Lenivel és a macskákkal!

Mike: Igen, Leni és a macskák! (mosolyog) És sok zenét írtam, új nótákat meg ilyenek. Meg írtam egy könyvet is…

Bill: Tényleg?

Mike: Igen! Hát, azért valaki segített nekem, nagy dolog… az egyik cég vezetője.

Mikor fog megjelenni?

Mike: Már megjelent, és éppen most fordítják le németre. És elég szépen fogy!

Bill: Melyik cég? A sajátod?

Mike: Nem, nem, nem! Egy angol kiadó.

Bill: Niche Books?

Mike: Nem. (mosolyog) Fundamental Changes.

Mi a címe?

Mike: Nos, a címe, Mike Stern: Altered Scale Soloing for Jazz Guitar. Különböző alterált skálákról szól. Tudod, ahogyan gyakorlok.

Bill: Hadd csekkoljam le, látni akarom! (belenéz a telefonjába)

Mike: Az ő könyve jobb! Egy szaxofon könyv…

Bill: Hát, az nem egy könyv, csak egy videó! Pont a minap néztem meg, hogy hogy megy.

Mike: Fogadjunk, hogy jól!

Bill: Írtál hozzá egy csomó különböző dolgot?

Mike: Csak eljátszottam, és aztán egy srác hallás után lekottázta. Mindent lekottázott!

Bill: Áááá! És egy srác lekottázta! Szóval, végül így lett meg…

Mike: Egy halom gitárossal megcsinálták már, Kurt Rosenwinkellel például…

Bill: Azért lehet, mert a gitár könyvek jól mennek!

Mike: Igen, sokat eladtam belőle! Meg is lepődtem rajta!

Bill: Ó, elhiszem! Valószínűleg ezreket adtál el belőle…

Mi a helyzet a szaxofonokkal?

Bill: Ha írnál egy szaxofon könyvet, akkor mindenkit ismernél, aki megvenné…

Mike: Igen! (nevet)

Személyesen, egytől egyig.

Bill: Eladtam egyet ma is. Bob vette meg! Igen, ismerem Bobot! Ez valóban így van! Mike mondta nekem egyszer… Nos, így mesélte, ahogy mondom. Rendezel egy hatalmas nagy összejövetelt gitárosoknak, basszusgitárosoknak és dobosoknak. Mondjuk, a dobosok találkozzanak az amfiteátrumban. A gitárosok és a basszusgitárosok menjenek a másik amfiteátrumba. A szaxofonosok pedig menjenek fel a második emeletre, a 221/B szobába… Menjenek be és üljenek le a kis asztalokhoz, és majd mi is megyünk.

Mike: (nevet) Igen, pontosan! Ez őrület! A szaxofonosok a legjobb zenészek szerintem! Mindig próbálok tőlük dolgokat másolni.

Bill: Csináltam egy videót, élő dolog volt Paul Reed Smit-nek, aki gitárokat készít. Azt hiszem, 1300 gitáros vett részt rajta. Elmondom most a rövid verziót. Megszólaltam: „Ti, fiatal zenészek, akik el tudtok játszani mindent, ismeritek az akkordokat, ismeritek a skálákat, királyok vagytok, mindent összehoztok, de mégsem kaptok melót egyetlen zenekarban sem. Miért?”. “Mert csóró s*ggfejek vagytok!”.

Mike: Hahahaha! (nevet)

Bill: És belenéztem a kamerába, és azt mondtam: „De, ezen még tudtok változtatni!”. Folytattam: „Az embereknek időt kell eltölteniük veletek, utazniuk kell veletek, és minden egyéb. Tehát, ha egy kicsit is könnyebb kijönni veletek, és hasonlók, akkor ez jelentheti a különbséget!”.

Mike: És mit szólt erre mindenki? Yeaaaah?! (mosolyog)

És mi a helyzet veled, Bill? Hogyan érintette a pandémia az életedet?

Bill: Hogy érted? Pandémia… Folyton hallok erről a világjárványól. Valaki magyarázza már el nekem, kérem! (mosolyog)

Otthon kellett maradnod, nem lehetett utazni…

Bill: Szeretek festeni, így sokat festettem. Számomra a nagy dolog a költözés volt. Oda-vissza. És így volt is időm rá. Rengeteget túráztam, sok mindent csináltam a szabadban, mialatt otthon voltam.

Mike: A költözés!

Bill: A költözés óriási volt! Óriási! Mit is csináltam még? Megpróbáltam zenét írni egy időszakban, de egyszerűen nem volt hozzá ihletem. Nagyjából ennyi.

Mike: A járvány azonban mindenkinek nehéz volt. Szorongással telt…

Különösen New Yorkban.

Mike: Igen, először ott! Ijesztő volt. Valóban ijesztő volt.

Óriási csapást jelentett a Covid.

Mike: Vettél kaját és mindent alkohollal kellett fertőtleníteni, csak hogy behozhasd. Tudod, ilyeneket beszéltek az emberek… Hogy az étel is fertőzött lehet.

Bill: Ó, nagy őrület volt!

Mike: Őrület volt! Egy idő után sokkal jobb lett a helyzet a városban. Most meg itt az új variáns. Gáz…

Milyen érzés volt újra a színpadra állni?

Bill: Mindig nagyszerű érzés!

Mike: Igen, nagyon jó érzés!

Bill: Szinte olyan érzés, mintha még színesebb lenne minden. Technikailag sokkal eltúlzottabb, mert egy ideig ugye nem léphettünk fel. Hé, olyan boldog vagyok, hogy ezt csinálhatom!

Bill: Igen, abszolút! És még mindig friss élmény! Koncertezünk néhányszor majd októberben is, amikor ezzel a turnéval jövünk. Igazán friss lesz! Szinte minden este játszunk majd. Reméljük, hogy nem lesz Covid-probléma októberben.

Igen, remélem! A nyáron már turnéztál Magyarországon, felléptél a paksi Gastroblues Fesztiválon, és a fertőrákosi barlangban is Robben Forddal.

Bill: Sopronban.

Szóval, gyakori látogató vagy nálunk.

Bill: Igen! Amikor ide jöttünk, minden alkalommal PCR tesztet kellett csináltatnunk. Néhány más országba is kell PCR, és ide biztosan. Tehát mindannyiunknak meg kellett győződnie arról, hogy van tesztünk.

Nem számított, hogy be vagy-e oltva vagy sem.

Bill: Igen, nem számított! De most más a helyzet! Most már csak oltási igazolvánnyal jöhetsz. Ez már egy másik sztori.

Mi a helyzet veled, Mike? Hol volt az első koncerted a Covid-helyzet után?

Mike: A Covid alatt már felléptem Dániában. Lenivel együtt Dániába mentünk Chris Minh Doky-val zenélni. Most sok koncert van Angliában, nem? Nyitnak?

Bill: Még nem.

Mike: Nem, Németországban!

Most inkább Európában turnéztok. Könnyebb itt turnézni, Európában?

Mike: Nos, a vörös államokban könnyű az USA-ban. Délen vagy Texasban.

Bill: Koncertezni kellene egyet Nashville-ben! Egy csomó jó embert összeszedhetnénk!

Mike: Igen, az poén lenne!

Bill: Könnyű lenne megcsinálni.

Mike: De New Yorkban az 55 Bar nyitva van, így játszani fogok ott is.

Lenivel együtt?

Mike: Igen! Aztán volt még néhány más koncert, néhány alkalmi buli is. Austinban játszottunk egy jótékonysági koncerten az orvosnak, aki a kezemmel foglalkozott. Ezeket az ingyenes dolgokat azoknak szervezi, akiknek nincs biztosításuk. Nagyszerű, csodálatos orvos!

Egyébként, hogy vannak a karjaid?

Mike: Jól, épp emiatt a doki miatt!

Hallottam arról a szörnyű balesetről.

Mike: Igen, ez egy kib*szott szívás volt! Öt évvel ezelőtt…

Bill: Már öt éve?

Mike: Igen, azt hittem, nem fogok tudni játszani többet. De néhány hónappal később már játszottam. Azt mondtam: „A francba, majd csak megoldom valahogy!”.

Meg is műtöttek?

Mike: Egy csomószor! Itt nem kellett, de itt viszont… (a bal majd a jobb vállára mutat)

Bill: Teljesen fém a vállad?

Mike: Igen! Az egész vállam fémből van. Négy különböző alkalommal műtötték. De az orvos csodálatos! Sokkal jobb! Senki sem hallja rajtam a különbséget! Szóval, azelőtt tényleg elég sz*rul szólhattam… Nem csak vicceltek! (nevet)

Bill: Szóval, a fájdalomra csak vállat vontál…

Mike: Igen, pontosan! Vállat vontam. Szóval, sokkal jobban vagyok, köszönöm! Csak mentem előre, nem adhattam fel! Rögtön utána elkészítettem a Trip című lemezt. És csak mentünk tovább. Úgy éreztem, hogy: „Istenem, így annyira más!”, de jobb lett, most meg már megszoktam. Az orvos csomó dolgot csinált, így természetesebbé vált minden. Szóval, sokkal jobb érzés.

És mi a helyzet a te válladdal, Bill?

Bill: Ó, csak pár csontkinövésem volt, a forgató izmok környékén megtisztítottak. És artroszkópiát végeztek, ezért itt meg itt bele kellett fúrni kis lyukakat. (a vállára mutat)

Mike: Nem a golfozás miatt?

Vagy szaxofonozás miatt?

Bill: Azt mondta az orvos, hogy lehetséges, de az is, hogy csak a használat miatt. Rosszabb volt, mint amire számított.

Mike: Ez általában így van. Borzasztó állapotban volt a vállam, mert főleg a vállam hátsó részéből játszottam. És az egész egyszer csak összeomlott. Azt mondta a doki, hogy meg kell szabadulni tőle, és új vállat kell betennie.

Bill: Nekem azt mondta, hogy sokkal jobban fog tetszeni az új vállad: „Örülni fog majd neki!”.

Mike: Ez igaz! Jobb, mint volt! Úgy értem, az első orvos, akinél voltam, nem volt jó. Tudod, amikor rossz emberhez kerülsz. Jó volt, de nem a megfelelő. Ha már korábban ismertem volna Dr. Barront, akkor talán nem így alakul az egész. Ő egy igazi szakember!
Azt hallottam, hogy néhány évvel ezelőtt szó szerint megmentetted Dennis Chambers életét.

Mike: Nos, csak szerencsém volt, hogy éppen időben mentem utána, hogy hogy van.

Bill: Azt hiszem, mindez események láncolata volt. Úgy értem, felkeltem reggel, és azt mondtam a hangmérnök srácnak: „Holnap menjünk, és vigyük be Dennis-t a kórházba.”.

Á, te is ott voltál, Bill?

Bill: Igen, ugyanott voltunk.

Mike: Igen! Ugyanazon a turnén voltunk! Spanyolországban.

Bill: És akkor a hangmérnök srác megszólalt: „Hívjuk Mike-ot, és kérdezzük meg, hogy ő mit gondol!”, és erre ő azt mondta: „Nem tudom, azt hiszem, már ma be kellene vinnünk.” Ilyen gondolatok futottak át rajtunk.

Mike: Emlékszem, hogy végül beszéltem a hangmérnökkel, Briannel, aki azt mondta: „Hagyjuk csak aludni a szobájában. Nem lesz beállás este 6 előtt, aludja ki magát, aztán nem lesz semmi baja!”. Tudtam, megharagszik, ha felébresztjük, de gondoltam megkockáztatom, mert szerintem nagyon rosszul nézett ki előző nap. Szóval, dörömbölni kezdtem az ajtaján, nem válaszolt, aztán próbáltam őt felhívni. És akkor előkerítettük a recepcióst, harcolnom kellett vele, mert azt mondta, hogy: „Hát, ott van kint a ne zavarj tábla.”. Erre megszólaltam: „Azt hiszem, a fickó ott bent nincs jól!”. Ezért kinyitották az ajtót, majd megtaláltam, és hála Istennek, időben kórházba került.

Bill: Amikor mentővel a kórházba vitték, eszméletlen volt, vér mindenhol, és a sebész annyit mondott csak: „Megpróbálom megmenteni az életét, de nincs rá garancia.”

Mike: Megijedtünk!

Bill: És történt valami, amin még mindig nevetek… Betolták az egyik kórterembe, aztán meg kitoltak egy másik szemüveges alakot, akiről azt hittük, hogy Dennis. Felhúzták az ágyon, Mike odament hozzá: „Hé, ember! Nem lesz semmi baj! Minden rendben lesz! Jobban leszel!”. Erre ezt halljuk: „Muchos gracias, muchos gracias!”. És mi meg: „Áááá!”. Hát, mi a franc történt itt, haver! (nevet)

Mike: Aztán elindultunk kifelé, és csak annyit mondtunk egymásnak: „Maradjon ez inkább közöttünk!”. Annyira nevetnem kellett, annyira kész voltam.

Bill: Elég meredek volt!

Mike: Aztán később elmeséltük a történetet Dennis-nek is, aki majd megfulladt a nevetéstől…

Mike: Nagyon jó jazzer! Nagyon jó dobos! Májusban fellépünk majd együtt, Dennis-szel és a basszusgitáros Gary Graingerrel.

Már csak két kérdés a végére. Az első neked szól, Bill. Van valami vicces történeted arról, hogy létezett egy másik Bill Evans is, a néhai zongorista, aki szintén Miles Davis-szel játszott?

Bill: Hát, mivel engem ő örökbe fogadott, így rokonok lettünk. És így be tudtam menni a koncertjeire, amikor a triójával játszott.

Mike: Hazudik! Ez kamu! (mosolyog)

Bill: Kaptam néhány elég nagyösszegű csekket a BMI-tól, és megszólaltam: „Ó, ember! 40 ezer dollár. Nagyszerű!”. És aztán megnéztem, de egyik dal se volt az enyém közülük… Waltz For Debby, Very Early. Megnéztem a csekket, rajta volt a nevem, meg minden más egyezett. Beválthattam volna, de visszaküldtem nekik.

Mike: De tényleg, így elb*szták?

Bill: Jó pár alkalommal, ja! És mindig nagy csekkek voltak. Tudod mit, visszahívtam a BMI-t, és azt mondtam, kaptam ezt a csekket. Egy lány vette fel, és megszólalt: „Ott van rajta a címed, ez a tiéd lesz.” Válaszoltam: „Két Bill Evans van.”, „Igen? Ó! Ó! Nem látom… Ó, várj egy kicsit…”. És a család, mármint az Estate (Bill Evans Estate Music – a szerk.) nem tudta volna meg. Azt se tudták mi folyik itt.

Mike: Volt egy barátom, aki mesélte, hogy a Grammy-től felvették vele a kapcsolatot, és azt mondták, hogy jelölték, de végül is egy másik fickót akartak jelölni. Rossz embert találtak meg.

Bill: Nos, volt, hogy felhívtam őket, és azt mondták, hogy körülbelül 15 évvel ezelőtt hibáztak, és visszatartottak valamennyi pénzt. Kértem, hogy nevezzék már meg a szerzeményeket, és azok viszont az én dalaim voltak, néhányat egy hírcsatornához meg valami ilyesmihez használtak fel. Kb. 30 vagy 40 rongy volt. És tulajdonképpen mind az enyém!

Mike, milyen érzés Billel játszani, mint szaxofonossal, miután korábban öt Bobbal is játszottál?

Mike: Igen, igen! Ez igaz!

Ez tényleg egy nagy változás a számodra!

Bill: Ó, öt Bob! Volt Bob Malach… Bob Malach, igen! Bob Franceschini, Bob Shepard, Bob Mintzer és a néhai Bob Berg. Igazad van! Azta! Boboztál és szánkóztál…

Mike: Bill különleges! Csodálatos! Úgy értem, ezek a jazzerek mind nagyon nagyok voltak!

Bill: Nagyszerűek! Szeretem ezeket a srácokat!

Mike: Mert játszottam már Billel és Jerry Bergonzival, és más nagy tenorosokkal, és persze Michael Breckerrel… Amikor ilyen alakokkal játszottál, és utána valaki mást választasz, neki is nagyszerűnek kell lennie. Mi már játszottunk együtt korábban. Szóval, amikor Billre gondolok, megvannak a saját szerzeményei, megvan a saját karrierje, megvan a saját soundja…

Bill: Ó, nem kell ezt mondanod, ember!

Mike: Nehéz jó tenorost találni! Nem sok ilyen ember van… Jerry Bergonzi elképesztően jó tanár, de mégsem ugyanaz.

Bill: Elég rossz csávó!

Mike: Nevetségesen nagy muzsikus! És Bill mindenkivel játszott, beleértve Willie Nelsont, az Allman Brothers-t, rengeteg mindenkit. És persze játszott Miles-szal. Aztán az olyan zenekarok, mint a Soulgrass és a Soulbop Randy Breckerrel. Ezek nagyon klassz koncepciók. Nehéz ilyen sz*rokat csinálni! A gitárosoknak könnyebb. Nem sok szaxofonost látsz zenekarvezetőként.

Szóval, várjuk az októberi fellépéseteket!

Bill: Ó, mi is! Nagyon nagy buli lesz!

Mike: Igen! Köszönjük!