Dave Holland: a jazz legenda, akinek Miles Davis mellett indult a karrierje

Fiatalon került Miles Davis szárnyai alá, aki először Londonban hallotta az akkor otthon már sikereket elért huszonéves jazz bőgőst. Az emlékezetes koncert után két héttel Dave Holland New Yorkba utazott, ahol elindult egy lenyűgöző zenei pályafutás és egy új élet.

A jazztörténet legnagyobb alakjai mellett formálta a jazz bőgőzés történetét, hogy aztán önálló fejezetet is írhasson benne. Holland 71 éves, és mindenben az újat keresi, szeret ismeretlen területekre tévedni, fiatal zenészek társaságában kísérletezni. Budapestre triójával érkezik, amely már eddig is sok zenei lehetőséget nyújtott mindhárom zenésznek, és biztosan lehetünk benne, hogy a december 4-i koncerten a mi jelenlétünkben is valami egészen új születik majd.
Ön köztudottan felfedező alkat, szereti az újat, keresi az új élményeket. Mi ösztönözte a mostani trió létrehozására?
Kevin Eubanks gitárossal lassan harminc éve ismerjük egymást. Eleinte mindketten más irányba mentünk, aztán egyszer felhívtam és eldöntöttük, hogy kipróbáljuk az együtt zenélést. Obeddel, a dobossal úgy három évvel ezelőtt találkoztam. Hallottam őt játszani, és nagyon tetszett, amit csinált, így őt is elhívtam játszani. Így született a trió. A fő motivációm továbbra is az, hogy folyamatosan tanuljak, egyre többet és többet tudjak, és új kihívásokkal találkozzak. És az is, hogy a lehető legjobb zenészekkel játszhassak együtt, akikkel nagyon jól tudunk kommunikálni. Ezzel a trióval kapcsolatban az az igazán izgalmas, hogy minden este másként nyúlunk a műsoron lévő darabokhoz. Ezek eleve olyan kompozíciók, amelyek óriási szabadságot adnak az előadásmódban. Minden koncerten mást hozunk ki belőlük. Természetesen adottak a szerzemények, amelyeket mindig újabb ötletek alapján formálunk, de a kompozíció csak egy váz, és ezt a vázat nagyon sokféleképpen lehet felöltöztetni. Hihetetlenül izgalmas minden este újra felfedezni, tágítani, tovább vinni ezeket a zenéket. Minden koncerten együtt komponálunk, ott a színpadon. Ezek kötik össze a már előre megírt darabokat.
Ha már ennyire szereti a kihívásokat, melyik munka volt az életében az, amely igazán annak bizonyult?
Nehéz egyet kiragadni. 2009-2010 táján Pepe Habichuela csodálatos flamenco művésszel és családjával volt egy közös projektünk. Három éven át jártam Spanyolországba, hogy Pepével, aki egyben remek tanár is, megtanuljam ezt a zenét. Megismertetett a flamenco nyelvezetével. Nagyon boldog voltam ezzel a projekttel, és örülök, hogy mindezt egy lemezfelvételen is meg tudtuk mutatni a közönségnek. Hands volt a címe.
És melyik zenei projekt volt Önre a legnagyobb hatással?
Na, erre pláne nehéz válaszolni. Mert természetesen az egyik legnagyobb hatású élmény az volt, amikor lehetőséget kaptam, hogy Miles Davis zenekarához csatlakozzak. Főleg az életkorom miatt volt ennyire meghatározó. 21 éves voltam akkor. Az, hogy egy ilyen fantasztikus mesterrel dolgozzak együtt, hatalmas lehetőség volt a tanulásra. Megfigyelhettem, hogyan születik a zene a kezei között, és azt is, hogyan állít össze és tart egyben egy zenekart. Tanulságos volt, ahogy engedte, hogy a zenészek maguk fedezzék fel a saját kreativitásukat a megadott zenei elképzeléseken belül. Egy fiatal zenésznek, mint nekem, akkor ez egy hatalmas lecke volt. Amit persze később zenekarvezetőként is tudtam hasznosítani. Mindenki, aki Miles Davis-szel dolgozott együtt, valamit biztosan tanult erről. Már csak azzal, hogy megfigyelhettük, hogyan dolgozik, tanultunk. És az egyik legfontosabb dolog, amit megtanultam tőle az volt, hogy hogyan lehet úgy létrehozni kompozíciókat, struktúrákat, hogy azok az abban játszó zenészek kreatív energiáit felszabadítsák.
A 60-as évek óta aktív szerepet vállal a jazz történetének alakításában. Hogyan változott ez alatt a nagybőgő szerepe? Nyilván az ön hatására is…
Természetesen minden bőgős valamilyen formában hozzájárult ehhez a folyamathoz. Jimmy Garrison például, aki John Coltrane-nel játszott, hozzátett azzal a csak rá jellemző játékkal, ahogy Coltrane zenekarában bőgőzött. Scott LaFaro Bill Evans-szel, Ray Brown Oscar Petersonnal, Paul Chambers és Ron Carter Miles Davissel, még korábban Jimmy Blanton pedig Duke Ellingtonnal közös munkái során adott hozzá valami egyedit a jazzbőgőzés történetéhez. Ők mind meghatározók voltak ebben a folyamatban. Mindegyik zenésznek megvolt a maga sajátos, személyes játékmódja, és mind megmutatták, mit lehetett máshogy játszani ezen a hangszeren. A nagybőgőzés természetesen hatalmasat fejlődött a játékmódban, és sokat változott a hangszer zenekarokban betöltött szerepe is. Sokkal nagyobb ma már a bőgős szabadsága. Már ott van a lehetőség, hogy a nagybőgő kommunikáljon a többiekkel és ne csak a tempót hozza, és a háttérben játsszon. Ritmikában és harmóniában is beszélget a többi hangszerrel.
Több jazzkorszakot is végig játszott már. Melyik korszakát éljük most a jazznek? Mi jellemző most rá igazán?
A jazz mindig egy olyan művészeti ág volt, amely folyamatosan nő és fejlődik. És befogad. Mivel a világ pedig éppen zsugorodik, hiszen sokkal több zenéhez és információhoz férünk hozzá, a muzsikusoknak lehetőségük van megmutatni a világ különféle zenéihez fűződő viszonyukat a zenei keveredéseken keresztül. Például az afrikai, az indiai, az arab, vagy a flamenco zenével. Az improvizációs zenei formák azok, amiket a jazz zenészek mostanában hallgatnak, azt keresve, hogy hogyan tudják ezeket a hangzásokat sajátosan keverni a tradicionális, a mainstream jazzel. Ami persze az afrikai, amerikai tradicionális zenéből, a bluesból ered.
Hogy halad az európai turné, amelynek részeként Magyarországra is látogatnak majd?
A turné nagyszerű, a közönséggel csodálatos a kapcsolódás, nagyon élvezzük, és készen állunk arra, hogy lemezt is készítsünk közösen közvetlen a turné után. Ez valójában egy jó felkészülés arra, hogy végül a stúdióban kössünk ki mi hárman, és felvegyük azt a zenét, ami ez alatt a turné alatt született meg.
Dave Holland december 4-én koncertezik Budapesten!